TÖRTÉNETÜNK

2008-ban Roska Péter atya „védőszárnyai” alatt néhányan közülünk elhatározták, hogy rendszeresen összejárnak imádkozni azért, hogy egyszer az Úr szándékai szerint tanúságot tehessenek a fiataloknak a szexuális tisztaság értékéről.
Időközben imacsoportunk kicsit átalakult és meggyarapodott. 2009-ben páran kijutottunk a Dublintól nem messze megrendezett 3. Nemzetközi Test Teológiája Szimpóziumra, ami után úgy döntöttünk, hogy mi is elkezdjük a test teológiáját rendszeresen olvasni és közösen átbeszélni-feldolgozni. Vezérfonalul az amerikai – e szakirányban képzett teológus –  Christopher West angol nyelvű előadássorozatát és a magyarul megjelent A test teológiája kezdőknek című könyvét választottuk. Így egy pár éves közös tanulási időszak következett. Idővel azonban úgy éreztük, hogy jó lenne ezekről a minket gazdagító "gyöngyszemekről" másoknak is beszélni.
Ezért 2013-ban megkezdtük a konkrét lelki program kidolgozását. 2014. január utolsó hétvégéjén a Városmajori Jézus Szíve Plébánia „emeleti termében” kb. 25 résztvevővel és 6 szervezővel megvalósult „a nagy álom”, az első TESTTEO’ hétvége. Ezt követően, 2014 márciusában, augusztusában és szeptemberében összesen további 140 fiatal vett részt a programon.
2014 őszén egy tucat korábbi résztvevő csatlakozott a meglévő csapathoz azzal a céllal, hogy a különböző feladatok megosztása révén minél gyakrabban meg lehessen rendezni a több napos programot. 2014 decemberétől 2017 márciusáig 11 alkalommal futott le nagy sikerrel a TESTTEO’ hétvége. Ez idő alatt az ország minden részéről érkezve összesen 400-420 új érdeklődő és 30-40 visszatérő hallgató volt jelen a programon. A szervezői csapatunk eközben 33 fősre gyarapodott.
A nagy érdeklődésre való tekintettel azon igyekszünk, hogy minél gyakrabban szervezzünk TESTTEO’ hétvégéket. Ezen kívül számos egyéb felkérésnek is megpróbálunk eleget tenni. Jártunk már középiskolákban lelki napot tartani, nyári táborokban, közösségek esti alkalmain beszéltünk Szent II. János Pál pápa csodálatos tanításáról. 2016 őszén elkezdtünk kidolgozni egy középiskolásoknak szóló hétvégét is.

Könyvek

Mit jelent férfinak lenni? Miként éri el egy fiú a férfiasságot? Hogyan kezeli egy igazi férfi a nőket? Férfias-e a tisztaság? Kinek teremtett engem Isten? Megérdemled, hogy egyenes, és őszinte válaszokat kapj ezekre a kérdésekre. A Tiszta Férfiasság zsebkönyv megválaszolja ezeket a kérdéseket, mi...
A Tiszta Szerelem című zsebkönyv az igaz szerelem nyomában járva választ ad a szerelemmel, és a szexualitással kapcsolatos kérdéseidre. Rámutat a legtipikusabb akadályokra, amelyek a szerelem örömteli megélését lehetetlenné teszik, és akár meg is betegíthetnek minket. Részletes, és komoly...
A mai világban egy fiatal nő túlságosan könnyen becsaphatja magát a szerelemmel kapcsolatos hazugságokkal. Mit gondol magában? „A fiúk nem akarnak egy erkölcsös lányt.” „Senki nem sérül.” „Ez csak játék és szórakozás.” „Az én testem, az én döntésem.” „Ha nemet mondok, elveszíthetem.” „Nem lehetek...
Széthullott családok, abortusz, AIDS, szexuális visszaélések, a házasság intézményének újradefiniálása – a világ mély szexuális krízisben van. Merre lehet a kiút? Ezekre a sajátosan korszakos kérdésekre ad választ II. János Pál pápa egyedülálló művében, a Test teológiájában. A jézusi tanításból...
1 | 2 | 3 | 4 >>