Családlexikon

Családlexikon - A családdal és az élettel kapcsolatos vitatott fogalmakról és etikai kérdésekről

„A mai társadalomban úgy revolverezik a családot, hogy a régi fogalmakat – pl. család, házasság, élet, jog, szabadság stb. – kiüresítik és átértelmezik. Ez a lexikon, amely a fogalmak tisztaságát őrzi, a hangsúlyeltolódásokat helyreteszi, évtizedekre szólóan fontos kézikönyv azoknak, akik a családdal elmélyülten szeretnének foglalkozni” – méltatta a kötetet Bíró László püspök, a Magyar Püspöki Konferencia családreferense.

„Korunk legszembetűnőbb jelensége a nyelv kétértelmű használata. Önkényesen és rendszeresen próbálják megváltoztatni a szavak normális jelentését, hogy bizonyos véleményeket és hipotéziseket úgy terjesszenek, mintha azok mindenki által elfogadott igazságok lennének. A nyelv szándékos manipulációjáról van szó, amit elkendőznek: ahelyett, hogy megkönnyítenék a fogalmi tartalmak általános érthetőségét, zavart keltenek, mellyel elérik azokat a meghatározott célokat, amelyeknek napjainkban elsősorban politikai természete van.
E ravasz számítás, mellyel mesterségesen alkotott fogalmakat erőltetnek és hoznak forgalomba, sikeresnek mutatkozik, mert az emberek - tájékozatlanságuk miatt - ezeket a fogalmakat naivan elfogadják, s miután a kétértelműség félrevezette ôket, már egyáltalán nem képesek felismerni a hazugságot. Az új szavak kiagyalói úgy próbálják alakítani a közvéleményt, hogy a valóság és az igazság nyugtalanító vagy sokkoló jellegét elkendőzik. Mivel ezek az erőltetett fogalmak egyáltalán nem ártalmatlanok, alkotóik tovább folytatják játszmájukat, s hogy végső céljukat elérjék, végül megváltoztatják a szavak jelentését. Ezáltal tudják az alkotók megakadályozni e fogalmak elutasítását. Hogy áruló zajt ne keltsenek, szinonimákat használnak, például terhességmegszakítást az abortusz helyett, eutanáziát a halál bekövetkezésének kegyetlen meggyorsítása helyett, esemény utáni tablettát az abortuszt kiváltó eszköz helyett” - olvasható Alfonso López Trujillo bíborosnak a kötethez írt 2007-es előszavában.

A Családlexikon valójában nem hagyományos, szótárszerkezetű kézikönyv, hanem tanulmányok gyűjteménye, amelyek érintik az élettel és a családdal kapcsolatos kérdéseket és erkölcsi problémákat, különös tekintettel a szándékosan kétértelművé tett vagy új tartalommal megtöltött szavak használatára. A Család Pápai Tanácsa nemzetközi szakértőket kért fel szerzőknek. A 93 tanulmány 84 szerző műve, akik közül 50 civil és 34 pap, illetve püspök, akik nagyon széles átlátással ismertetik meg az elmúlt évek családdal kapcsolatos kérdéseit, problémáit.

A kötet megrendelhető itt!


Forrás: Magyar Kurír

 

Könyvek

Mit jelent férfinak lenni? Miként éri el egy fiú a férfiasságot? Hogyan kezeli egy igazi férfi a nőket? Férfias-e a tisztaság? Kinek teremtett engem Isten? Megérdemled, hogy egyenes, és őszinte válaszokat kapj ezekre a kérdésekre. A Tiszta Férfiasság zsebkönyv megválaszolja ezeket a kérdéseket, mi...
A Tiszta Szerelem című zsebkönyv az igaz szerelem nyomában járva választ ad a szerelemmel, és a szexualitással kapcsolatos kérdéseidre. Rámutat a legtipikusabb akadályokra, amelyek a szerelem örömteli megélését lehetetlenné teszik, és akár meg is betegíthetnek minket. Részletes, és komoly...
A mai világban egy fiatal nő túlságosan könnyen becsaphatja magát a szerelemmel kapcsolatos hazugságokkal. Mit gondol magában? „A fiúk nem akarnak egy erkölcsös lányt.” „Senki nem sérül.” „Ez csak játék és szórakozás.” „Az én testem, az én döntésem.” „Ha nemet mondok, elveszíthetem.” „Nem lehetek...
A fiú és a lány, a férfiasság és a nőiesség, a férj és a feleség, az anya és az apa jelentése mára teljesen elbizonytalanodott, a nemiség, a házasság, a szex és a család értelmére pedig mélységes homály borul. Mindent átértelmeztek, de egyik új értelmezés sem tekinthető biztosnak. Minek köszönhető...
1 | 2 | 3 | 4 >>